Nagyon sokszor láttam utazásaim során, hogy az emberek nem tudtak örülni, nem tudták megélni az éppen aktuális pillanatot. Csak az volt a fontos számukra, hogy elkészüljön a legfrissebb szelfi a közösségi oldalukra. A látványosság ahol épp voltak, az látszólag egyáltalán nem is érdekelte őket. Fel sem fogták, hogy milyen szerencsések, hogy van egészségük, pénzük és lehetőségük az utazásra. Véleményem szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni a mának a megélésére, hiszen a múltat már nem tudjuk megváltoztatni, a jövő pedig nincs a birtokunkban.

Ne megfelelési kényszerből válasszuk ki az uticélunkat, hanem a saját igényeink szerint!

Vannak olyan emberek akik szinte sportot űznek abból, hogy minnél több és minnél drágább utazáson vegyenek részt. Ez sokszor csupán a környezetük lenyűgözéséről szól, nem pedig a saját belső szükségletük. Egy megfelelően megélt utazást fel is kell dolgozni, és ez van, hogy hetekig tart. Ha közben újra utazunk, akkor az előző utazás pozitív hatásait nem aknázzuk ki. A Covid lezárás engem egy néhány napos, nagyon intenzív út után ért közvetlenül. Egészen nyárig én ebből az élményből nyertem erőt a mindennapokhoz. Mindenki a családjával, barátokkal kezd el utazni, ahol a legtöbb esetben muszáj kompromisszumot is kötni. Nagyon ritka az az eset ahol mindenkinek ugyanaz az igénye, és egyforma az erőnlétük is. Az ilyen barátokat nagyon meg kell becsülni. Ezek miatt a kompromisszumok miatt, amik egy társas utazás alatt mindenképp szükségesek, előbb-utóbb a bátrabbak elindulnak egyedül felfedezni azokat a helyeket amik eddig kimaradtak az életükből.

Mindig abban az élethelyzetben legyél elégedett amiben éppen vagy!

Amikor az ember fiatal és még tanul, akkor általában jóval kevesebb pénzt tud utazásra fordítani, mint akik már önálló keresettel rendelkeznek. Fontos, hogy ne ebben az élethelyzetben nézzük ki magunknak a legdrágább uticélokat, mert csak frusztráltak leszünk. Örüljünk annak, hogy fiatalok vagyunk, nagy valószínűséggel egészségesek, és ebben az életkorban még bátrak is. Ilyenkor általában még kiterjedt baráti körrel rendelkezünk, amit fontos megbecsülni. Kevés pénzből is nagyszerű élményekre tehetünk szert. Sokszor elég ha csak egy napra kimozdulunk a természetbe, elmegyünk túrázni, futni, via ferrátázni, sziklát mászni, raftingolni stb. Később ahogy az anyagi lehetőségeink nőnek szép sorban meg lehet valósítani a bakancslistánkat.

Fontosnak tartom, hogy hitelből soha ne utazzunk! Mindig csak addig nyújtózkodjunk ameddig a takarónk ér!

Nagyon kiszámíthatatlanná vált a világunk, sajnos a leggondosabb tervezés ellenére is történhet olyan rendkívüli esemény ami komoly anyagi károkat okozhat. Legrosszabb esetben akár a teljes utazás is meghiúsulhat. Ha nincs pénzünk a vágyott utazásra, akkor ideiglenesen engedjük el, és keressünk helyette olyat amit ki tudunk fizetni. Néhány éve voltam pár napot a Tátrában túrázni, mikor hazajöttünk hatalmas hó esett itthon is. Már nagyon régen szerettem volna egy havas Rám-szakadék túrát, de évekig vagy nem esett hó, vagy ha igen, akkor nem voltam itthon. És abban a megdöbbentő élményben volt részem, hogy ugyanakkora élmény volt az 1 napos havas Rám-szakadék, mint a 3 napos Tátra túra. Mind a kettő maximálisan kikapcsolt. Előfordult már velem az is, hogy az unalmas Budai-hegység olyan szép arcát mutatta, kora tavasszal hóolvadás után, hogy el sem hittem volna, ha nem a saját szememmel látom.

Ha fiatalon megtanulod megélni a pillanatot, később nehéz élethelyzeteken is átsegíthet téged.

Amikor elkezdődött a betegségem, és nem voltam képes többé azt az aktív életet élni amit előtte, anélkül, hogy ez tudatosodott volna bennem, automatikusan elkezdtem megváltoztatni a szabadidős szokásaimat. Elkezdtem akciós repjegyekre vadászni, és bepótoltam azokat az élményeket amik eddig kimaradtak az életemből. Reptéren aludtam, 1-2 napos repülős városnézéseket iktattam be, síelés helyett télből a nyárba utaztam. Később amikor már javában zajlottak a kezelések, akkor annak is őszintén tudtam örülni, hogy felhős az ég, de közben kellemes meleg van, és van erőm sétálni a Nagykörúton. Tudtam örülni annak is, hogy ma már ott tart a rákgyógyítás, hogy nem feltétlenül lehet észrevenni rajtunk, hogy komoly terápiát kapunk. Volt, hogy összefutottam egy régi ismerőssel, és nem vett észre rajtam semmit. A kezelés vége felé már nagyon legyengültem, egy vizsgálat miatt több órát kellett várnom az intézmény kertjében. Végtelenül hálás voltam, hogy árnyékot adnak a fák, hogy jó idő van, hogy nincs fájdalmam, tudtam egy kicsit befelé figyelni, tervezgetni a jövőmet. Ekkor éreztem először, hogy meggyógyultam, legszívesebben megszöktem volna a további kezelések elől, de persze nem tettem. Egy életre le akartam számolni ezzel a betegséggel.