3 hét múlva végre elkészült a citológia. Egy ASCUS leletet kaptam, ami mögött kis százalékban meg szokott bújni rosszindulatú daganat, ezért visszamentem a nőgyógyászhoz. Biopsziát vett, aminek az eredményére 2 hetet kellett várni. Mivel nem sikerült jól levenni, ezért tévesen nem igazolt rosszindulatú folyamatot, „csupán” krónikus cervitist. Erre az eredményre az orvos Colpofix-kezelést javasolt 3 hónapig. Összesen tehát 5 hetet várakoztam egy hamis eredményre.

5 hét borzasztó hosszú idő ebben a helyzetben, főleg ha utólag kiderül, hogy esetemben nem csak, hogy nem volt valós az eredmény, de még a várakozás is teljesen felesleges volt. Ekkor már több cm-es, szabadszemmel is jól látható volt a daganat, első alkalommal azonnal tovább kellett volna küldenie. Én megértem egyébként, hogy vannak olyan orvosok akik nem szeretnek rossz hírt közölni a betegekkel. A vérzészavar miatt, simán mondhatta volna, hogy ambuláns keretek között nem tud ellátni. Néhány hónappal később a területileg illetékes nőgyógyászaton, azonnal megmondták mind a diagnózist, mind a stádiumot, mind a szóba jöhető terápiát. A biopszia vétele után újra vérezni kezdtem, és erős fájdalmaim kezdődtek. Miután elfogyott a szabadságom felhívtam telefonon a háziorvost. Azt gondoltam, hogy automatikusan kapok időpontot a rendelésre, így ezt külön nem kértem, csak jeleztem a panaszaimat és a táppénzigényt. Az asszisztensnő csak annyit mondott, hogy rendben felvesz táppénzre, majd jelezzek vissza. Ekkor még azt gondoltam, hogy biztos bennem van a hiba, én nem tudom rendesen elmondani, hogy mi a problémám és mit szeretnék. Nem voltak nagy igényeim egyébként, csak szerettem volna meggyógyulni. Abban biztos voltam, hogy én még hetekig nem tudom ellátni a munkám. Mivel negatív lett a biopszia, hiába voltam munkaképtelen, éreztem, hogy ez így nem elég ahhoz, hogy táppénzen maradhassak. Tisztában voltam azzal, hogy szigorúan ellenőrzik a háziorvosokat, mert sokan indokolatlanul szeretnének betegállományba menni. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy a súlyos alvászavar miatt pszichiáter segítségét veszem igénybe. Úgy voltam vele, hogy veszek 50 percet az idejéből, elmondom a panaszaimat, és mint orvos, ha indokoltnak tartja, akkor írásban kérheti a háziorvost, hogy tartson betegállományban ameddig szükséges. Első alkalommal ez működött is. Nagyon jól elbeszélgettünk, komolyan vette a tüneteimet, és indokoltnak tartotta a táppénzigényemet. Már ekkor is volt két apró probléma a beszélgetés alatt, de akkor én ennek nem tulajdonítottam akkora jelentőséget amekkorát kellett volna. Az első, hogy rákérdezett, hogy mennyit fogytam? Mikor mondtam, hogy 13 kilót, akkor azon jót nevetgélt, hogy „hi,hi volt miből.” Tényleg volt, meg sem említettem volna magamtól, mert nem bántam. De azért orvosként ezen vigyorogni, úgy, hogy köztudott, hogy a rövid idő alatt bekövetkező, nagy mértékű fogyás általában daganatos betegség jele, szerintem nagyon erős. Itt már lehet el kellett volna gondolkoznom azon, hogy nem biztos, hogy a legjobb helyen vagyok. A másik, hogy ahelyett, hogy az alvászavar okát próbáltuk volna megkeresni, rögtön gyógyszeres terápiát indított. Antidepresszánst és nyugtató tablettát írt. Tudom, hogy vannak olyan súlyos esetek amikor elengedhetetlen a gyógyszeres terápia. Esetemben én ezt nem éreztem indokoltnak, nem lelkileg voltam padlón, hanem fizikailag. Délután telefonon hívtam a háziorvost, most sikerült vele beszélnem. Bemutatkoztam, elmondtam mióta vagyok táppénzen és miért, jeleztem, hogy a pszichiáter tartós táppénzt javasolt. Mivel az előző két esetben nem jutottam be a rendelésre, így most szóltam, hogy szeretnék vas szintet nézetni, mert hónapok óta szedem a Maltofer Fol tablettát, de nincs semmi javulás. Ennél a pontnál, elfogadhatatlan hangnemben félbeszakított, és nehezményezte, hogy nincs semmi fent az EESZT-ben. ( Minden lelet ott volt, csak a beállítás miatt nem látta.) Végig rendkívül arrogáns és lekezelő módon beszélt velem, de lagalább most kaptam időpontot. A beszélgetés után láttam az EESZT-ben, hogy a táppénzigényemet már az igénylés másnapján megszüntette. Persze erről engem még véletlenül sem értesített, oldjam meg a munkahelyemen a hiányzás igazolását ahogy akarom. A telefonbeszélgetés után ott voltam leforrázva, és nem értettem, hogy erre a hangnemre mivel szolgáltam rá. Normálisan is el lehetett volna mondani, hogy valamiért úgy tűnik, mintha nem is jártam volna nőgyógyásznál. Ezért legyek kedves bevinni a leleteket, mert így nem tud táppénzen tartani. Örömmel mentem volna, mert beutalókra, és ellátásra lett volna szükségem. Azt gondolom, hogy a vérzészavar okát mindenképp tovább kellett volna keresni. A „negatív” biopszia ellenére, mivel nagyon súlyos tüneteim voltak, indokolt lett volna egy másodvéleményt kérni. Ez beutalóval történhetett volna a területileg illetékes nőgyógyászaton is. Mivel előzőleg magánrendelésen jártam. A vashiányt meg kellett volna oldani. És az epekövekről is szerettem volna vele beszélni