Több olyan daganatos beteggel találkoztam életemben, akik szégyenkeztek a betegségük miatt. Ezt soha nem értettem, de amíg a diagnózisra vártam, addig éreztem, hogy ez nálam is probléma lesz. Én úgy voltam vele, hogy semmilyen más daganatos betegséget nem szégyelnék, hiszen nem tehetek róla, csak ezt az egyet.
Kategória: Gyógyulásom története
Az előző posztomban írtam arról, hogy mindig is tudtam, hogy egyszer nekem harcom lesz a méhnyakrákkal, így egyáltalán nem ért váratlanul. Tulajdonképpen megkönnyebbültem, mert akkor már hosszú hónapok óta komoly tüneteim, és fájdalmaim voltak. Bíztam benne, hogy a kezelés hatására jobban leszek.
Már fiatalon befészkelte magát az a tudat a fejembe, hogy egyszer nálam ki fog alakulni a méhnyakrák. Nem félelem volt ez, egyszerűen csak ott volt bennem egy mély meggyőződés ezzel kapcsolatban. Így utólag azt gondolom, hogy ez egy figyelmeztetés lett volna, hogy figyeljek oda mert itt van az én gyenge pontom. Ha valamikor, valamiért elindul a szervezetemben egy rosszindulatú daganatos folyamat, akkor az itt lesz.
3 hét múlva végre elkészült a citológia. Egy ASCUS leletet kaptam, ami mögött kis százalékban meg szokott bújni rosszindulatú daganat, ezért visszamentem a nőgyógyászhoz. Biopsziát vett, aminek az eredményére 2 hetet kellett várni. Mivel nem sikerült jól levenni, ezért tévesen nem igazolt rosszindulatú folyamatot, „csupán” krónikus cervitist. Erre az eredményre az orvos Colpofix-kezelést javasolt 3 hónapig. Összesen tehát 5 hetet várakoztam egy hamis eredményre.
Fogalmam sincs, azóta se. Egy átlagos dolgozó nő voltam, akinek 18 éves kora óta folyamatosan volt munkája. 12 órás műszakokban dolgoztam egy olyan munkakörben, ami fizikailag is, és mentálisan is rendkívül megterhelő. Nem voltam sokat beteg, nem jártam gyakran táppénzre, mégsem vette senki komolyan a súlyos tüneteimet.